Az első félidőben Szlovénia uralta a meccset, de a második félidőben az amerikaiak kiegyenlítettek 2-2re, sőt még egy gólt is rúgtak amit a bíró, Koman Coulibaly nem adott meg. A gól szerzője, Jozy Altidore, meg volt lepve, hiszen Ő sem számított arra hogy a gól szabálytalan. Les nem volt, hiszen a többi bírók nem jelezték, és fault sem lehetett. Koman Coulibaly nem mondta meg hogy miért nem adta meg a gólt, így úgy tünik hogy Ő sem vette szabálytalannak.
A labdával nincs semmi gond, sőt a vuvuzelákkal sincs, de egy meg nem adott góllal komoly gondok vannak. Reméljük hogy ez volt az egyetlen meccs ahol a bíró is beszállt a szurkolásba, és a VB további meccsein igazi bírók fogják uralni a meccseket, és nem szurkolók.
Minden esetben nem kell aggódni csak mert 2-3, helyett 2-2 lett, hiszen mind a két csapatnak van még esélye tovább jutni, és a csapatokat sem kell hibáztatni a bíró "tisztességtelen" döntése miatt.
írta:Yuu